Ugrás a tartalomra
Vissza a Bloghoz

SuliAI Blog

Interaktív jelentés a Notebookban

A Gemini Notebook interaktív jelentésében a magyarázatot kvízzel, tanulókártyával vagy infografikával egészítheted ki. Lépések és kérés-sablon ismétléshez.

Megjelent: · Olvasási idő: 3 perc

AI-eszközökGemini NotebookNotebookLMismétlés

A képzéseinken már kipróbáltad a NotebookLM-et. Együtt töltöttünk fel forrásokat, kérdeztünk a csetben, és megnéztük, mi mindent készíthetünk a Stúdióban.

Az eszköz azóta Gemini Notebook néven működik. Továbbra is te választod ki, milyen forrásokból dolgozzon. Kérhetsz tőle magyarázatot vagy összefoglalót egy tankönyvrészlet, jegyzet, PDF, weboldal vagy videó alapján, de össze is hasonlíttathatod vele a forrásokat. A válasznál azt is megnézheted, melyik forrásból vette az információt.

A Stúdióban ugyanezekből az anyagokból hangos összefoglalót, gondolattérképet, kvízt vagy tanulókártyákat is készíthetsz.

Az új interaktív jelentésben a szöveges magyarázatot a Stúdió különböző elemeivel (például kvízzel vagy infografikával) egészítheted ki.

Ez ismétléskor jól jöhet. A diák elolvashatja a magyarázatot, egy ábrán más szemszögből is megvizsgálhatja az összefüggéseket, majd kipróbálhatja, mire emlékszik.

Hogyan épül fel egy interaktív jelentés?

A hagyományos jelentés fejezetekre tagolt szöveg, amelyben alcímek segítenek eligazodni a magyarázatok között.

Az új, Interactive Learning Overview nevű változat szintén a feltöltött forrásokból készít áttekintést a témáról. A különbség az, hogy a szöveges magyarázatot különféle gyakorló- és szemléltetőanyagokkal egészítheted ki.

Egy magyarázat után következhet például egy infografika. A fontos fogalmakat a diák tanulókártyákkal idézheti fel, majd egy kvízzel ellenőrizheti, mit értett meg.

Így a magyarázat és a gyakorlás egyetlen anyagban kap helyet. Nem kell külön elkészítened és összegyűjtened a kapcsolódó segédanyagokat, a Notebook javaslatokat tesz ezekre is.

Hogyan készíts interaktív jelentést?

Elsőre válassz olyan témát, amelyhez már van néhány digitális tananyagod.

  1. Nyisd meg a Notebookot, és válassz egy meglévő jegyzetfüzetet, vagy hozz létre újat.
  2. Tölts fel néhány megbízható forrást, például saját összefoglalót, PDF-et vagy tankönyvrészletet (figyelj, hogy olyan anyagokkal dolgozz, amelyek felhasználására jogosult vagy, és ne tölts fel tanulói személyes adatot).
  3. A Stúdióban nyisd meg a Jelentések (Reports) menüt, és válaszd az Interaktív (Interactive) lehetőséget.
  4. Válaszd a Learning Overview sablont, vagy módosítsd a jelentés beállításait.
  5. Az elkészült jelentésbe a Hozzáadás (Add) gombbal illesztheted be a javasolt segédanyagokat.

Fontos: az interaktív jelentés jelenleg a Notebook webes felületén érhető el.

Ha ismétlőanyagot készítesz, például így fogalmazhatod meg a kérésedet:

Készíts ismétléshez használható áttekintést a [TÉMA] témakörből [ÉVFOLYAM]. osztályos diákok számára. A magyarázat legyen közérthető, rövid példákkal. Javasolj tanulókártyákat a legfontosabb fogalmak gyakorlásához, valamint olyan ellenőrző kérdéseket, amelyeknél a diákoknak indokolniuk is kell a válaszukat. Csak a feltöltött forrásokra támaszkodj.

A beilleszthető segédanyagokra a Notebook tesz javaslatot, így az összeállítás eltérhet az elképzelésedtől. Nézd meg, hogy a feladatokkal valóban azt gyakorolják-e a diákok, amit fontosnak tartasz.

Hogyan használhatjátok?

A jelentés elsősorban ismétléshez és önálló felkészüléshez jöhet jól, ha a diákok használhatják az alkalmazást. A Google tájékoztatása szerint az interaktív jelentések egyes tartalmaihoz csak 18 éves kortól lehet hozzáférni.

Ha a diákok nem használhatják, a jelentésből válogathatsz elemeket az összefoglaló órára. Egy magyarázatot, ábrát vagy kérdést közösen is feldolgozhattok.

Mivel érdemes kezdeni?

Ha valamelyik témádhoz már van jegyzetfüzeted a Notebookban, kezdd azzal.

Nyisd meg, készíts benne egy interaktív jelentést, és nézd át az összeállítást. Lehet, hogy a következő ismétléshez már találsz is benne valamit, amit érdemes felhasználnod.

Ha szeretnél ilyen írásokat elsőként megkapni, iratkozz fel a hírlevelünkre a lap alján — havonta legalább egy hasonló témát körbejárunk.

Ingyenes

Vidd magaddal a 4 munkafolyamatot

Töltsd le az ingyenes segédanyagot: kész promptok óratervezéshez, feladatlaphoz, szemléltetéshez, differenciáláshoz.

Jobb oktatás - több mosoly

Írj nekünk: ai@suliai.hu

Gyakorlati AI-tippek pedagógusoknak

Rövid, kipróbálható ötletek és új képzési időpontok e-mailben.

© 2026 Mosolygyár Egyesület. Minden jog fenntartva. A SuliAI a Mosolygyár Egyesület szakmai kezdeményezése.