Ugrás a tartalomra
Rólunk

Horváth Barbara

Ki írja a SuliAI szövegeit?

Horváth Barbara

1. Ahonnan indultam

Inkluzív oktatás, személyre szabás, differenciálás – és még sorolhatnám a 21. század pedagógussal szembeni elvárásait.

Hogy lépést tartsak a változó igényekkel, több mint húszéves pályafutásom alatt szinte évente vettem részt különböző képzéseken, ahol megismertem az éppen aktuális, leghatékonyabbnak, legkorszerűbbnek vagy leginkább gyerekbarátnak tartott módszereket. Természetesen ezeken az alkalmakon sok valóban értékes és használható ötletet hallottam. Kollégáimmal inkább abban láttuk a problémát, hogy minden újabb módszer újabb feladatot is rótt a pedagógusra. Sokszor hiányzott az idő és a mentorálás ahhoz, hogy a tanultak valóban beépüljenek a mindennapi munkába – és ugyanígy hiányzott az idő arra is, hogy ezek alapján készüljünk az óráinkra.

Ezt a helyzetet belülről ismerem.

Ahogy azt is, hogy a különböző korú és szociális hátterű gyerekekhez más és más úton lehet eljutni. Pályám során többféle intézménytípusban is dolgoztam a két tanítási nyelvű nagyvárosi gimnáziumtól kezdve a kistérségi általános iskoláig. Jelenleg szakgimnáziumban és gimnáziumban tanítok német és francia nyelvet. A közoktatás mellett dolgozom nyelviskolában, vállalati nyelvoktatásban, tehát felnőttképzésben is.

Az évek során tehát sokféle korosztállyal, eltérő tudásszintű és igényű tanulókkal találkoztam – és folyamatosan ugyanabba a problémába ütköztem: jó lenne személyre szabni, differenciálni, változatosabb anyagokat készíteni, többféle tanulási utat kínálni a tanórák során, de állandóan időhiánnyal küzdöttem. További nehézséget okozott, megtalálni a megfelelő módszert, és lépést tartani a folyamatosan változó világgal, a folyamatosan változó igényekkel.

2. Miért kezdtem el komolyan foglalkozni az AI-jal?

Az AI-ban ezért kezdettől fogva nem elsősorban egy újabb technológiai újdonságot láttam.

A kérdés számomra inkább ez volt: lehet-e a mesterséges intelligencia végre egy olyan eszköz, amely nem újabb feladatot tesz a tanár vállára, hanem valóban segít levenni róla valamennyit?

Lehet-e vele gyorsan ötleteket találni arra, hogyan építhetek be egy órába különböző pedagógiai módszereket? Tud-e segíteni egy feladat differenciálásában, egy tananyag személyre szabásában vagy egy új megközelítés megtalálásában? Tud-e abban segíteni, hogy a gyorsan változó oktatási környezetben naprakészek maradjunk?

Az AI megjelenése ugyanis nemcsak új eszközöket hozott, hanem új kérdéseket is: mit kell ma megtanítanunk, milyen készségekre lesz szükségük a diákjainknak, mit jelent majd a tudás egy olyan világban, ahol egy AI-asszisztens pillanatok alatt tud szöveget írni, elemezni, összetett feladatokat végrehajtani?

3. Mit adott nekem az AI – és mit nem?

Ebben a helyzetben én leginkább úgy tekintek az AI-ra, mint egyfajta kiterjesztett intelligenciára.

Akár egy kognitív exoskeleton: ha helyesen használjuk, új távlatokat nyit, de közben az irányítás nálunk marad. Nem gondolkodik helyettünk, de megfelelő utasításra képes megtámogatni a munkánkat. Forrást keres, összehasonlít, elemez, hibát keres, ötleteket ad, rendszerez – mindezt pillanatok alatt. Emellett egyre hatékonyabban boldogul több lépésből álló munkafolyamatokkal, és képes utasítás alapján egyéni alkalmazásokat létrehozni.

Ez óriási segítség lehet.

De ettől még nem ismeri a diákokat. Nem képes minőségi beszélgetést folytatni velük, megfogni a kezüket, rájuk mosolyogni, irányt mutatni nekik. Nem célja megtalálni az utat hozzájuk vagy motiválni őket, nem tudja helyettünk eldönteni, mi a jó pedagógiai megoldás. És nem vállalja helyettünk a felelősséget sem.

A szakmai döntést ezért nem adhatjuk át neki.

4. Nekem sem ment elsőre

Hadd legyek őszinte: sok időbe telt, mire elkezdtem átlátni, melyik eszköz mire jó. Mire megtanultam, hogyan érdemes promptot írni. Mire megértettem, hogyan tudnak különböző eszközök együtt dolgozni, és mire ki mertem próbálni azt is, hogy külső alkalmazásokkal kapcsoljam össze az AI-asszisztensemet.

És nem mosolyogtam végig ezt az utat.

Nekem is voltak fenntartásaim és kudarcaim. Volt, hogy sokadjára sem azt csinálta, amit elképzeltem. Nem egyszer arra jutottam az első próbálkozás után, hogy egy adott funkció vagy eszköz semmire sem jó – aztán később kiderült, hogy nem feltétlenül az eszközzel volt a baj, hanem a feladat megfogalmazásával vagy a választott munkafolyamattal.

Sokat kísérleteztem, sok zsákutcába besétáltam, és rengeteget tanultam közben.

A SuliAI-jal ennek az útnak egy részét szeretnénk lerövidíteni más pedagógusok számára. Olyan utat mutatni az AI világába, amelyen nem bozótvágóval kell elindulni, mert előttünk már van egy kitaposott ösvény.

5. Hogyan lett ebből SuliAI?

  1. 2024 őszén hallottam először rendszerbe foglalva az AI oktatási lehetőségeiről. Akkor a ma elérhető lehetőségek jelentős része még nem is létezett, vagy jóval kezdetlegesebb volt.

  2. Ettől kezdve folyamatosan kerestem, próbáltam és rendszereztem azokat a megoldásokat, amelyeknek pedagógusként valódi hasznát láttam. Több száz órányi tanulás, kísérletezés és tesztelés következett. Először a saját munkámhoz gyűjtöttem a használható promptokat, majd elkezdtem őket tudatosan rendszerezni az iskolai munkaközösségemnek tartott képzésekhez.

  3. Ekkor kezdtünk Istvánnal is egyre aktívabban együtt dolgozni. Először rövidebb előadásokat tartottunk, ezt követően hosszabb workshopokat is szerveztünk az ország több pontján. A résztvevőktől érkező kérdések és tapasztalatok közben folyamatosan alakították az anyagot: újabb problémák kerültek elő, a promptok pontosabbak és összetettebbek lettek, új eszközöket próbáltunk ki, a kevésbé használhatókat pedig elhagytuk.

  4. Fontos célunk lett, hogy ne csak egy-egy tantárgyhoz tudjunk példákat mutatni, hanem minél többféle pedagógiai helyzetre kínáljunk megoldást.

  5. 2026 nyarán gyógypedagógiai intézmények munkatársainak is tartottunk egész napos workshopokat. Ez újabb szempontokat és problémákat hozott be a közös munkába, különösen a differenciálás és az eltérő tanulási szükségletek támogatása terén.

  6. Ahogy gyűlt és folyamatosan alakult az anyag, és egyre több pedagógussal dolgoztunk együtt, megszületett az ötlet: miért ne lehetne mindezt szélesebb körben is elérhetővé tenni?

  7. Így nőtt ki a kezdeti promptgyűjteményből és néhány előadásból egy jóval nagyobb szakmai anyag – majd maga a SuliAI.

Az eddigi képzéseinken, workshopjainkon és szakmai programjainkon több mint 200 pedagógussal dolgoztunk együtt.

6. Mit hozok én a SuliAI-ba?

A SuliAI-ban elsősorban a szakmai és pedagógiai tartalommal foglalkozom.

A mindennapi tanári gyakorlatból hozott problémákból indulok ki, ezekhez keresek, tesztelek és fejlesztek használható, AI-jal támogatott megoldásokat. A tapasztalatok alapján összeállítom a szakmai anyagot, és vezetem a képzéseket.

Nyelvtanár vagyok: a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán német és francia szakos bölcsész-tanárként végeztem. Az AI-jal kapcsolatos tudásomat erre a pedagógiai háttérre alapozom.

Mivel ez a terület rendkívül gyorsan változik, számomra a tanulás nem ér véget egy-egy tanfolyam elvégzésével. Rendszeresen veszek részt magyar, angol, német és francia nyelvű szakmai képzéseken, webináriumokon és konferenciákon.

Elvégeztem többek között a Pannon Egyetem 76 órás „Mesterséges intelligencia eszközök alkalmazása az oktatásban és a kreatív munkában” című képzését, valamint részt vettem a Gábor Dénes Egyetem „MI alapjai mindenkinek” programján is.

Egy tanúsítvány azonban nálam nem azt jelenti, hogy egy témát „kipipáltam”. Inkább azt, hogy kaptam egy újabb nézőpontot, eszközt vagy módszert, amit utána még ki kell próbálni, össze kell vetni a saját tapasztalataimmal, és el kell dönteni róla: van-e valódi helye a pedagógiai gyakorlatban.

7. Milyen elvek alapján írok?

Nem gondolom, hogy mindenre AI-t kell használni. Nem gondolom azt sem, hogy attól lesz korszerűbb egy óra, hogy megjelenik benne a mesterséges intelligencia. Számomra mindig a pedagógiai cél az első, és az AI csak akkor válik érdekessé, ha segít ennek a célnak az elérésében.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy a tartalmak létrehozása során is rendszeresen használok mesterséges intelligenciát. A honlapon publikált szövegek mögött sem az a legfontosabb kérdés, hogy egy adott mondat az „embertől” vagy az „AI-tól” származik-e. Ezt sokszor már én magam sem tudom eldönteni. Sokkal fontosabb, hogy ellenőrzött-e, pedagógiailag vállalható-e, és használható-e.

Nem állítom, hogy amióta AI-t használok, minden délutánom szabad, de azt igen, hogy sokkal hatékonyabb órákat tudok tartani, és nagyon jó érzés, amikor az óra végén ezt a mondatot hallom: tanárnő, ez egy jó óra volt.

Jobb oktatás - több mosoly

Írj nekünk: ai@suliai.hu

Gyakorlati AI-tippek pedagógusoknak

Rövid, kipróbálható ötletek és új képzési időpontok e-mailben.

© 2026 Mosolygyár Egyesület. Minden jog fenntartva. A SuliAI a Mosolygyár Egyesület szakmai kezdeményezése.