SuliAI Blog
Chalkie Workbook: amikor egy feladatlap már kevés
Mikor elég a Chalkie Activity Sheet, és mikor érdemes Workbookot készíteni? Egymásra épülő feladatsor egy témakörhöz, példával és másolható utasítással.

Horváth BarbaraSzerző
Megjelent: · Olvasási idő: 4 perc
A képzéseinken bemutattuk a Chalkie-t, és az Activity Sheet (Worksheet) funkcióval feladatlapot is készítettünk. Ha azóta használtad, már tudod, milyen jól jöhet, amikor gyorsan szeretnél összeállítani egy gyakorló- vagy ismétlőlapot.
Előfordulhat, hogy egy három-négy órát felölelő témakörhöz keresel feladatokat. Olyan anyagra van szükséged, amelyben a gyerekek először felelevenítik, amit már tudnak, utána gyakorolnak, majd új helyzetben is kipróbálják a tanultakat.
Ehhez használhatod a Chalkie újabb funkcióját, a Workbook munkafüzet-készítőt. Míg az Activity Sheet (Worksheet) elsősorban egy-egy órai feladathoz vagy gyakorláshoz való, a Workbookkal több, egymásra épülő feladatsort állíthatsz össze. Kiindulásként a korábban elkészített Chalkie-óráidat is felhasználhatod.
Az összeállításnál azt érdemes szem előtt tartani, hogy mit tanulnak a diákok az egyes feladatokból, és hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz.
Mikor melyiket érdemes használni
Ha holnapra kell öt kérdés az óra végére, egy rövid önellenőrző feladat vagy néhány differenciált gyakorlófeladat, továbbra is az Activity Sheet (Worksheet) lehet a kézenfekvő választás. Ezzel nyomtatható, szerkeszthető feladatlapot készíthetsz. Előfizetőként több segítséget adó, illetve nagyobb kihívást jelentő változatokat is kérhetsz.
A Workbook-kal ezzel szemben egy egész témakörhöz vagy több egymást követő órához tudsz "munkafüzetet" generáltatni. Egy Activity Sheet is lehet többoldalas, így a választás inkább attól függ, hogy egy alkalomra vagy hosszabb tanulási folyamatra tervezel. A munkafüzetben együtt láthatod a feladatokat, és könnyebben alakíthatod, hogyan épüljenek egymásra.
Próba egy ismerős témával
Vegyük az ötödikes természetismeretet és a víz körforgását.
- Kiindulás: „Hová lesz a pocsolyából a víz?” A gyerekek leírják, mit gondolnak erről.
- Megfigyelés és értelmezés: ábra alapján követik a párolgás, a lecsapódás és a csapadékképződés folyamatát.
- Alkalmazás: elmagyarázzák, mi történhet a vizes ruhával egy szeles napon, és miért.
- Visszatérés az első kérdéshez: újra válaszolnak a pocsolyás kérdésre, majd összehasonlítják az eredményt a korábbi magyarázatukkal.
Az elkészült munkafüzetet érdemes alaposan átnézni, és a saját tanulócsoportodhoz igazítani.
Másolható mintautasítás
Akár új munkafüzetet készítesz, akár a korábban elkészített leckéidet használod fel, megadhatod például ezt az utasítást:
Készíts tanulói munkafüzetet egymásra épülő feladatokkal [...] osztályos [...] órához, a [...] témáról. Négy részből álljon: a tanulók előzetes elképzeléseinek felidézése; ábra értelmezése; a tanultak alkalmazása hétköznapi helyzetben; rövid önellenőrzés és visszatekintés. A feladatok ne ismételjék egymást. Hagyj helyet a tanulók saját magyarázatainak is. A szöveg igazodjon az életkorukhoz, és pontosan használd a fogalmakat. A munkafüzet végén adj szempontokat a tanárnak a megoldások ellenőrzéséhez.
A témát, a korosztályt és a munkafüzet felépítését igazítsd a saját anyagodhoz. A Chalkie felületén add meg az évfolyamot, és végezd el a többi szükséges beállítást.
A program először tervet készít, amelyet a munkafüzet létrehozása előtt módosíthatsz. Ha megfelelőnek találod a felépítést, a Generate gombbal elkészítheted a munkafüzet első változatát.
Az elkészült anyagot tovább is szerkesztheted. Megírhatod a beépített AI-asszisztensnek, mit változtasson meg, vagy a szövegszerkesztőhöz hasonló felületen magad is átírhatod a feladatokat.
Első próbálkozásra válassz rövidebb, jól ismert témát, így könnyebben észreveszed, ha valami kimaradt, vagy a feladatok nem egészen azt gyakoroltatják, amit szeretnél. Ha például túl sok kérdés csak a tanultak felidézését kéri, néhányat alakíttass át úgy, hogy a diákoknak alkalmazniuk is kelljen a tudásukat, vagy meg kelljen indokolniuk a válaszukat.
Ellenőrzés az órai használat előtt
Nézd át, hogyan épülnek egymásra a feladatok, és valóban szükség van-e az előző megoldására a következőhöz. Ellenőrizd a fogalmak, az ábrák és a megoldókulcs pontosságát, valamint azt, hogy egyértelműek-e az utasítások. Azt is gondold végig, mennyi időt igényelnek a feladatok: beleférnek-e az órába, és jut-e idő alaposan foglalkozni velük.
Tízperces gyakorláshoz nyugodtan maradhatsz az Activity Sheetnél (Worksheet). Ha egy egész témakör gyakorlófeladatait szeretnéd összeállítani, érdemes kipróbálnod a Workbookot: segítséget jelenthet, hogy a feladatsorokat egyben láthatod és szerkesztheted.
Kipróbálnád más tanári munkafolyamatokkal együtt is az AI-eszközöket? A SuliAI Tudástárában további gyakorlati tippeket találsz hasonló feladatokhoz.
Ha szeretnél ilyen írásokat elsőként megkapni, iratkozz fel a hírlevelünkre a lap alján — havonta legalább egy hasonló témát körbejárunk.